Szabó Csaba Nemzetközi Társaság
Legújabb híreink
Szabó Csaba Emlékverseny
Fiatal fuvola, fagott, és kürt szakos egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint fiatal művészek versenyét rendezik meg Szabó Csaba zeneszerző emlékére.
A versenyre 2012. június 9-én, szombaton és 2012. június 10-én, vasárnap kerül sor a Régi Zeneakadémia Kamaratermében, Budapesten.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Hangszerek tanszéki csoportja, mint társszervezők meghirdetik a Szabó Csaba Emlékversenyt. A verseny célja, hogy fórumot teremtsen a fiatal egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint fiatal művészek részére ahhoz, hogy megmutathassák tudásukat, pártatlan szakértői zsűri előtt bizonyíthassák művészi rátermettségüket.
Az emlékverseny egyik támogatója az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.
A zenéről (Bartók Rádió)
Szabó Csaba zeneszerzőre emlékezünk.
Koncert Szabó Csaba emlékére (Fidelio)
Ünnepi koncert helyszíne lesz október 15-én a Bartók Emlékház. A 2004-ben megalakult Szabó Csaba Nemzetközi Társaság ezúttal nem csak a már hagyományszámba menő, évi kamarazenei hangversenyét rendezi meg, az emlékkoncert ezúttal egy kerek évfordulóhoz is kötődik: Szabó Csaba, erdélyi magyar zeneszerző születésének 75. évfordulójához.
Támogatói klub
Az SZCSNT a közönség, a zeneszerető polgárok közhasznú társasága. Működése nem lenne lehetséges támogatók nélkül.
Ha a Társaság ügyét méltónak tartja a felkarolásra, kérjük csatlakozzon Ön is Társaság egyéni támogatóinak klubjához!
1% adó
Amennyiben még nem rendelkezett éves jövedelem-adójának 1%-ról, kérjük támogassa ezzel az összeggel is a Társaságot!

